Kedves Sigmund!

Mátai Tamás

Ha az ember pszichológus, akkor érdekli, hogy működik az ember, milyen magyarázata van ennek vagy annak a jelenségnek.

Ha az ember közgazdász, akkor érdekli, hogyan működik a világ, tudunk-e hatékonyabbat vagy jobbat, mint ami van.

Ha az ember pszichológus és közgazdász, akkor nem fél megkérdezni, hogy mire jó, hogy ennyi mindent tudunk az ember működéséről.

Mátai Tamás
pszichológus, közgazdász


A kapcsolatot a mataitamas kukac mataitamas.hu címen veheted fel velem.

© Mátai Tamás, 2012
A Kedves Sigmund! blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.

Kövess a facebookon is. :)

Friss topikok

Címkék

agy (3) aktivitás (1) attribúció (1) beszűkül (3) betegségelőny (6) betegszerep (2) bill gates (1) bio-pszicho-szociális (1) bipoláris (2) catherine zeta-jones (1) cirkuláris okság (1) Columbo (1) concorde csapda (1) csoport (5) depresszió (9) depresszív realizmus (2) divergens (1) dollárárverés (1) egészségpszichológia (1) einstein (1) életkezdési krízis (1) emlék (2) evolúciós pszichológia (3) felejtés (1) figyelem (3) film (1) fiókeffektus (1) fogadalom (1) frontérzékenység (1) genetika (3) gondolkodás (1) halál (1) hiedelem (1) hipnózis (1) holdudvarhatás (2) hospice (1) időtöltés (2) intimitás (1) introvertált (1) játékelmélet (1) játszma (1) johari-ablak (1) kockázati faktor (2) kognitív (8) kognitív terápia (2) kognitív torzítás (1) kommunikáció (6) konvergens (1) környezet (3) lélek (5) lineáris okság (1) mélylélektan (1) mihalik enikő (1) mire jó (7) modell (6) multikauzalitás (1) nevelés (1) ok (1) okozat (1) önismeret (9) optimizmus (1) öröklés (1) palliatív (1) pesszimizmus (1) phineas gage (1) pozitív pszichológia (3) protektív faktor (3) pszichológia (5) pszichopatológia (1) pszichoszomatika (1) pszichotöri (1) relaxáció (3) reziliencia (1) rítus (1) stressz (3) strukturálás (2) szociál (4) szorongás (5) társas összehasonlítás (1) társas támogatás (1) teljesítmény (3) terápia (6) test (6) transzgeneráció (3) tranzakcióanalízis (1) újév (1) vakfolt (2) valentin nap (1) változás (3) vicces kép (4) visszavonulás (1) Címkefelhő

HTML

Meghalni csak mások szoktak

2012.11.01. 08:37 Mátai Tamás

A mi családunk rendkívül praktikus. Ahelyett, hogy a halottak napi tumultusban járnánk a temetőket, hogy kicsit ledrótkefézzük már nem élő családtagjaink sírját, inkább egy héttel előtte vagy utána tesszük meg ezt a rituális tevékenységet. Ilyen alkalmakkor gondolkozunk azon, hogy mikor is kell a sírt megújítani, beszélgetünk arról, hogy egyik vagy másik sírban fekvő családtagunk milyen volt, mit szólna most ahhoz vagy mit gondolt erről vagy arról. Még az is felmerül, hogy hiányzik, milyen jó lenne, ha itt lenne.

Lehet, hogy eszünkbe jut: mi, akik körülálljuk a sírt, jövőre nem biztos hogy ugyanennyien leszünk itt és tesszük ugyanezt. De erről nem beszélünk.

szellem.jpg

Nem beszélünk, talán azért, mert ez kellemetlen téma, talán azért, mert amíg nincs baj, addig ne készüljünk rá, talán azért mert nem szokás egymás haláláról beszélni De, ha saját halálunkról beszélünk, az is csak súlyos, gyógyíthatatlan betegség vagy egy bizonyos életkor felett elfogadható. Gyakran még akkor is lepisszegik az embert, hogy ne beszéljen ilyesmiről, meg fog gyógyulni, sok van még hátra.

Vélelmezzük jóindulatúan, hogy ezek a lepisszegések nem azért léteznek, mert a pisszegő rosszat akarna a másiknak. Az oka talán az lehet, hogy a halál a mi kultúránkban valami félelmetes dolog. Meghalni csak mások szoktak: távoli országok nőnemű hurrikánjai pusztítanak el embereket, vagy épp a Gyűrűk Ura orkjai taszítják hősi halálba a bátor harcosokat. A halál nem az életünk része.

Talán emiatt, talán másért az 1950-es években egy Cicely Saunders nevű ápoló régi-új gondolattal állt elő e kérdésben és elindította a hospice mozgalmat. A hospice vagy palliatív ellátás lényege, hogy a halált az élet részének tekintjük, sem előrehozni, sem távolítani nem akarjuk. A halál a haldokló és a család közös ügye, a haldoklónak segíteni kell az életével kapcsolatos élményeit összegezni, integrálni, a család többi tagjának az elválás, búcsúzás, veszteségfeldolgozás a feladata. A két fél kommunikációját elő kell segíteni.

Ahogyan saját halálunkhoz, saját végességünkhöz viszonyulunk, segíthet abban, hogy a saját életünkhöz való viszonyunkat tisztázzuk.

Te hogy vagy a saját haláloddal? Te hogy vagy a saját életeddel?

3 komment · 1 trackback

Címkék: kommunikáció halál lélek hospice palliatív betegszerep

A bejegyzés trackback címe:

https://kedvessigmund.blog.hu/api/trackback/id/tr824881751

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Harry Potter és a halál legyőzése 2012.11.01. 19:57:56

Jó lenne eltanulni Harry Potter titkát: hét év és sok ezer oldalnyi küzdelem után sikerült legyőznie a halált. E teljesítmény igen kívánatosan hangzik minden muglinak, aki valaha az életben veszített már el valakit, vagy akit épp saját halandóságának t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Danny007 2012.11.01. 18:25:21

"A halál a nyugati társadalmakban annyira tabuvá vált, hogy említeni sem szeretjük a témát, a gyászt pedig el akarjuk kendőzni, és lerövidíteni, vagy eltagadni, bármit, csak átélni nem akarjuk."

Ez valóban így lenne? :O

www.origo.hu/itthon/20121031-a-dedi-tenyleg-meghalt-a-gyerekek-es-a-halal.html#

Danny007 2012.11.01. 18:31:55

Hogy vagyok a saját halálommal? Annak mi lehet az oka, hogy azt érzem, hogy max. az 50 évet fogom megélni? De ez az 50 is olykor sok, inkább a 30-40 közt vhol...

Kanyó Zsuzsa 2012.11.01. 18:32:55

Nagyon szeretek élni, de csak addig akarok, amíg képes vagyok önálló életvitelre.Tegnap és ma voltunk a temetőben, találkoztunk a rokonokkal, letettük a halottaink sírjára a virágot és a mécsest.Ugyanúgy megbeszéltük, mint tavaly, tavalyelőtt meg azelőtt, hogy többször kellene találkoznunk, hívni egymást, amíg élünk.Az édesapám sírjánál elidőzve arra gondolok minden évben, hogy nem tudom apámat azonosítani a sírral. Úgy szoktam rá emlékezni, hogy elolvasom a leveleit, megnézem a fényképeit,meghallgatom azt a kazettát, amelyen verseket mond. Remélem, rám is így emlékeznek majd a gyerekeim, azt is remélem, még sokára, mert még néhány unokával bújócskázni, fogócskázni akarok.