Kedves Sigmund!

Mátai Tamás

Ha az ember pszichológus, akkor érdekli, hogy működik az ember, milyen magyarázata van ennek vagy annak a jelenségnek.

Ha az ember közgazdász, akkor érdekli, hogyan működik a világ, tudunk-e hatékonyabbat vagy jobbat, mint ami van.

Ha az ember pszichológus és közgazdász, akkor nem fél megkérdezni, hogy mire jó, hogy ennyi mindent tudunk az ember működéséről.

Mátai Tamás
pszichológus, közgazdász


A kapcsolatot a mataitamas kukac mataitamas.hu címen veheted fel velem.

© Mátai Tamás, 2012
A Kedves Sigmund! blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.

Kövess a facebookon is. :)

Friss topikok

Címkék

agy (3) aktivitás (1) attribúció (1) beszűkül (3) betegségelőny (6) betegszerep (2) bill gates (1) bio-pszicho-szociális (1) bipoláris (2) catherine zeta-jones (1) cirkuláris okság (1) Columbo (1) concorde csapda (1) csoport (5) depresszió (9) depresszív realizmus (2) divergens (1) dollárárverés (1) egészségpszichológia (1) einstein (1) életkezdési krízis (1) emlék (2) evolúciós pszichológia (3) felejtés (1) figyelem (3) film (1) fiókeffektus (1) fogadalom (1) frontérzékenység (1) genetika (3) gondolkodás (1) halál (1) hiedelem (1) hipnózis (1) holdudvarhatás (2) hospice (1) időtöltés (2) intimitás (1) introvertált (1) játékelmélet (1) játszma (1) johari-ablak (1) kockázati faktor (2) kognitív (8) kognitív terápia (2) kognitív torzítás (1) kommunikáció (6) konvergens (1) környezet (3) lélek (5) lineáris okság (1) mélylélektan (1) mihalik enikő (1) mire jó (7) modell (6) multikauzalitás (1) nevelés (1) ok (1) okozat (1) önismeret (9) optimizmus (1) öröklés (1) palliatív (1) pesszimizmus (1) phineas gage (1) pozitív pszichológia (3) protektív faktor (3) pszichológia (5) pszichopatológia (1) pszichoszomatika (1) pszichotöri (1) relaxáció (3) reziliencia (1) rítus (1) stressz (3) strukturálás (2) szociál (4) szorongás (5) társas összehasonlítás (1) társas támogatás (1) teljesítmény (3) terápia (6) test (6) transzgeneráció (3) tranzakcióanalízis (1) újév (1) vakfolt (2) valentin nap (1) változás (3) vicces kép (4) visszavonulás (1) Címkefelhő

HTML

Egyedül nem megy

2012.11.20. 08:41 Mátai Tamás

ripacsok.jpg

Az ún. pozitív pszichológia egyik fontos témája a társas támogatás. Egy Caplan nevű kutató a társas támogatás szerepét három dologban látta meg. Az első, hogy a társak érzelmileg megterhelő helyzetekben ún. pszichológiai erőforrásokat mobilizálnak. Ez azt jelenti, hogy ha valamilyen szomorúság, bánat, stressz, gyász stb. ér, akkor a körülöttünk lévő emberek segítenek ennek elviselésében, érzelmi feldolgozásában. Akár úgy, hogy beszélgetnek velünk, akár csak a létezésükkel.

A második dolog, amire jó a társas támogatás, az a megterhelő feladatok szétosztása. Ez azt jelenti, hogy ha megterhelően sok feladatunk van, akkor a körülöttünk lévő emberek segíthetnek ezek elvégzésében. Míg, ha teljesen elszigetelten élnénk, akkor nem lenne ilyen lehetőségünk.

A harmadik pedig, hogy a többi ember anyagi vagy szakértői segítséget nyújthat nekünk. Például, ha mondjuk megbetegszünk, akkor a rokonaink főzhetnek teát, másoktól pedig megtudhatjuk, hogy sok vitamint és folyadékot kell innunk a gyógyulás érdekében.

Ugyan olykor vadidegenektől is elfogadunk segítséget, a társas támogatás mérésekor három csoport támogatását szokták kiemelni: a család, a barátok és a jelentős mások.  Ezek közül talán az utóbbi szorul magyarázatra. A jelentős mások olyan személyek, akik nem sorolhatók a barátok és család kategóriáiba, mégis fontos részei az életünknek, hatással vannak döntésinkre, gondolkozásunkra, érzéseinkre. Egy kedves szomszédnéni, egy udvarias portás, egy gyerekkori példakép, egy jó fej kolléga.

Visszatérve az eredeti gondolatra, a társas támogatás és az általános egészségi állapot között erős a kapcsolat. Minél magasabb a társas támogatás, azaz minél jobban érezzük, hogy van, aki(k)re számíthatunk, annál kevésbé vagyunk kitéve szív- és érrendszeri betegségeknek és depressziónak, kisebb valószínűséggel fogunk alkoholt és kábítószert fogyasztani.

Te kiktől kapsz érzelmi támogatást? Te kinek az életében vagy jelentős másik személy?

19 komment

Címkék: depresszió csoport pozitív pszichológia társas támogatás protektív faktor

A bejegyzés trackback címe:

https://kedvessigmund.blog.hu/api/trackback/id/tr714896641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Danny007 2012.11.20. 09:30:32

:-(

Ezen a két kérdésen már jópár éve gondolkodom...

Danny007 2012.11.20. 10:24:34

Bár nem nagyon voltak társalgásaim depressziósokkal (magamon kívül), de szerintem ez a két kérdés sokakban megfogalmazódhat.

Kanyó Zsuzsa 2012.11.20. 14:51:55

Sok támogatást kapok, elsősorban a családomtól, rokonaimtól, barátaimtól. Nekik ugyanolyan sokat jelentek, mint ők nekem, tudják, hogy kölcsönösen számíthatunk egymásra.Néhány támogatóm már az égben van(édesapám, nagyszüleim, volt tanáraim, volt szerelmem),de vigyáznak rám, mert bennem élnek.És el ne felejtsem:támogatnak írók, költők,zeneszerzők és egyéb művészek,sőt bloggerek is.

Mátai Tamás · http://mataitamas.hu 2012.11.20. 15:15:08

@Danny007: magányt hallok ki a kommentedből. :( De a feltett két kérdésre azért van nem depressziós válasz is.

@Kanyó Zsuzsa: Ezt kicsit magamra veszem és köszönöm. :)

Danny007 2012.11.20. 17:36:17

@Mátai Tamás: Tudom, hogy van nem depressziós válasz is a két kérdésre, csak nehéz megtalálni, vagyis inkább elhinni.

@Kanyó Zsuzsa: Én azért ettől tartok, hogy a posztban említett társak, támogatók az "égbe" mennek. Nem tudnék kire támaszkodni, és más se tudna rám.

Én amúgy, úgy gondolom, hogy ha más rám "támaszkodik", az valahogy nekem is nyújt egyfajta támaszt egyben. Nem tudom, hogy miért... Valaki?

Mátai Tamás · http://mataitamas.hu 2012.11.20. 18:21:31

@Danny007: Ha más támaszkodik ránk, akkor szükség van ránk. Általános emberi szükséglet az, hogy legyen helyünk a világban, érezhessük magunkat fontosnak, szerethetőnek és kompetensnek. :)

Danny007 2012.11.20. 19:19:00

@Mátai Tamás: Köszönöm! :) Még lesz kérdésem, de majd azt inkább privátban, ha nem gond és nem zavar...

Papp Evelin 2012.11.21. 10:38:39

Most éppen azon gondolkodtam, hogy mióta hazament a szobatársam és kvázi egyedül vagyok itt, sokkal rosszabbul viselek mindent és most jött ki rajtam a betegség is. Tényleg a tudat is sokat segít(ene), hogy itt van valaki mellettem.

Roquentin 2012.11.22. 22:59:38

Valóban lehet támogató szerepe olykor a közösségnek, de azért a kép úgy teljes, ha legalább utalásszerűen szólunk azokról a roncsoló hatásokról is, amit a "túlszocializáció", az egyedülléttől való páni félelem kelthet az ember személyiségében. Hisz nem csupán arról van szó, hogy az elismerés utáni mohó vágyakozás sokszor felszínes, gondolattalan népszerűséghajhászásba, vagy - rosszabb esetben - elvtelen konformizmusba torkollik - de arról is, hogy bizonyos tevékenységekhez elengedhetetlen a magány.

Például gondolkozni, olvasni, koncentrálni csak úgy lehet, ha olykor az ember félrevonul kicsit a fontoskodó, fecsegő sokaságtól.

Papp Evelin 2012.11.23. 00:26:16

@Mátai Tamás: nem valószínű, hogy visszajön, és akkor inkább egyedül leszek, mint hogy bevállaljak egy ismeretlent :(

Mátai Tamás · http://mataitamas.hu 2012.11.23. 09:24:06

@Papp Evelin: ez szomorúan hangzik :(

@Roquentin: köszönöm a kiegészítést. Nem vitatva igazadat, megjegyzem, hogy sajnos olyan kutatással még nem találkoztam, amelyben a kisebb társas támogatással, kisebb szociális hálóval rendelkező emberek jobb átlagos értéket mutattak volna valamilyen egészségpszichológiai mutatóban (átélt stressz, átlagos depresszió pontszám, egészségügyi mutatók stb.)
Egyéni különbségek persze lehetnek, hiszen az átlag lenyeli az egyéni különbségeket.

Roquentin 2012.11.23. 20:51:00

@Mátai Tamás: Azért talán te is hallotál már pl. az "oversharing"-nak elkeresztelt jelenségről. Vagy a szociális függőség olyan, egyre gyakrabban tapasztalható bizarr megnyilvánulásairól, amikor felnőtt emberek arra a rövid időre sem képesek lemondani a társas üzenetek szüntelen olvasgatásáról és küldözgetéséről, amit egy temetésen vagy egy istentiszteleten töltenek.

Talán te is észrevetted már mennyire virulensen terjednek a legképtelenebb ostobaságok a közösségi hálókon, miután a megosztások száma meghalad egy kritikus szintet. A sokaság mindig is hajlamos volt a bűnbakkeresésre, a bonyolultabb problémák megengedhetetlen leegyszerűsítésére, az intellektuális tiszteletlenségre - természetesen ma sincs ez másképpen. Elvileg is nehéz lenne elképzelni, hogy - miközben a többség normaadó szerepe nagyobb, mint valaha - ne tapasztalnánk törvényszerűen a meggondolatlanság, a türelmetlenség, a felületesség terjedését is.

Így hát, szándékaim szerint egyáltalán nem egyéni sajátosságokról szerettem volna beszélni - épp ellenkezőleg. Inkább arra utalni: egyáltalán nem biztos, hogy kizárólag vagy elsősorban pozitív hatása van annak, ha az ember gátlások nélkül igyekszik kielégíteni szociális szükségleteit.

Roquentin 2013.01.24. 11:11:56

Kedves Tamás,

abban reménykedve ajánlom figyelmedbe ezt az írást, hátha én lehetek az a szerencsés, aki így első ízben hívja fel a figyelmedet egy olyan kutatásra, amely legalábbis kérdésessé teszi azt a rendkívül elterjedt vélekedést, hogy társas kapcsolataiból minél több van egy embernek, annál jobb lesz attól neki.

index.hu/tudomany/2013/01/21/a_facebook_irigyseget_es_elegedetlenseget_okoz/

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.02.28. 17:49:20

@Roquentin: Ennek a vizsgálatnak konkrétan semmi köze ahhoz a valamihez, amit a szociálpszichológiában társas támogatásnak hívnak. (Mármint amennyiben megfelelőek az ismereteim a társas támogatás fogalmáról.)

Roquentin 2013.03.01. 12:25:24

@Birtalan Balazs: Kedves Balázs,

egyre jobban erősödik bennem a gyanú, hogy alaposan félreértesz engem. Ez igazán rémisztő dolog, hiszen rólad az feltétlen tudható, hogy sokat foglalkozol a hatékony kommunikációval. Alig képzelhető el tehát, hogy ne lennél tisztában vele: az érdemi eszmecserének legalapvetőbb előzetes feltétele, hogy hajlandóak legyünk azt olvasni, amit a másik leír. Így arra kell gyanakodnom, hogy én fogalmazok ennyire félreérthetően.

Ám mégsem tudok jobbat kitalálni annál, minthogy megismétlem amit pár hozzászólással elébb már elmondtam: "valóban lehet támogató szerepe olykor a közösségnek". Ezt a jelenséget aztán sokféle módon le lehet írni. Például beszélhetünk arról, hogy amennyiben eredendő "ingeréhségünket" nem csillapítjuk, akkor megbetegszünk; vagy szólhatunk a "társas támogatás" egészségmegőrző hatásáról; esetleg - ha a tudós-zsargon helyett jobban kedveljük a metafórákat -, mondhatjuk egyszerűen azt is: a barátság az élet sója.

Mégis, ha már valaki kedvet érez ahhoz, hogy nyilvánosan elmélkedjék e kérdésről, én mindenképp fontosnak érezném, hogy egyúttal szóljon "azokról a roncsoló hatásokról is, amit a >>túlszocializáció<<, az egyedülléttől való páni félelem kelthet az ember személyiségében." Különösen fontosnak gondolnám ezt, ha az illető történetesen egy olyan társadalomban élne, amelyben kortünet a gondolattalan konformizmus, vagy a szüntelen rettegés a - rendkívül alacsony kulturális nívójú - sokaság negatív ítéletétől.

Ilyen körülmények között egyáltalán nem látszik irrelevensnak a cikk témája, amit Tamás figyelmébe ajánlottam. Ellenkezőleg. Hiszen ez is arról tanúskodik: nemcsak, hogy létezik élet a Facebookon kívül - de valószínűleg, ráadásul, ez az élet jóval emelkedettebb minőségű is.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.03.03. 08:37:23

@Roquentin: Teljesen igazad van ebben is. Mint ahogy még nyilván egy csomó más dologban is - amelyeknek úgyszintén semmi közük a poszt témájához.

Tudod, miről nem szólt ez a poszt?

- Arról, hogy van-e olyan helyzet, amikor az egyedüllét hasznosabb, mint a társaság. (Egyébként persze, hogy van, senki nem is tagadta.)
- A "barátságról mint az élet sójáról".
- A konformitásról.
- A Facebookról és általában a virtuális életről.
- Az oversharingről.
- A kapcsolatfüggőségről.
- A túlszocializációról.
- Általában a szociálpszichológiáról.

Egyvalamiről szólt: a társas támogatásnak elnevezett szociálpszichológiai jelenségről. Ez téged zavarhat, mint ahogy lehet, valakit meg az irritál, hogy Petőfi Itt van az ősz, itt van újra c. verse miért emeli csupán az évszakok 25%-át (ami kétségkívül igaz). De aki a versre való reagálás címén ezt a hiányosságot kéri számon a versen, avagy rámutat a tavasz szépségeire - az konkrétan nem érti a verset.

(Vagy szándékosan trollkodik - elvileg ez is egy lehetőség.)

Roquentin 2013.03.04. 10:43:49

@Birtalan Balazs: Kedves Balázs,

úgy tűnik tehát, hogy bizonyos kérdésekben egyetértünk, másokban viszont nem annyira. Ez azért, önmagában, sem nem elképesztően szokatlan, sem nem rémisztően tragikus helyzet.

Ilyenkor, ha az ember kíváncsi arra, vajon melyik vélekedés állhat közelebb az igazsághoz, lehet elkezdeni - érvelni. Vagyis megpróbálni valahogyan alátámasztani azt a - szemlátomást mélységes, bár némiképp meglepő - meggyőződésedet, hogy ezek a jelenségek egymástól függetlenül léteznek, a közöttük meglévő kapcsolat tételezése pedig merő illúzió.

Ilyen érvelésre tett kísérlet azonban a válaszodban nem található. Bár azt ismételten világossá teszed, mennyire bosszant téged a gondolkodásom, alapvetően más jellegű tartalmat nem látok hozzászólásodban. Ez pedig nem valami nagy újdonság - számtalanszor nyilvánvalóvá tetted már, és én tudomásul is vettem.

Azt is többször észrevettem már, hogy téged sokkal jobban érdekel, milyen motivációtól vezérelve beszélgetek veled, veletek - mint az, amit írok. Valójában ezt a kérdésedet is megválaszoltam már, a te blogodba írt egyik kommentemben. De szívesen megismétlem.

A célom, amivel a vállalkozásba kezdtem, két motívumot foglalt magában: egyrészt szerettem volna ellenőrizni egy hipotézisemet; másrészt szerettem volna (kíváncsibb természetű) olvasóid figyelmét egy fontos körülményre. A hipotézisem nagyjából arról szól, hogy embertársaink kommunikáció-képtelensége valamint a - khm, következetlen viselkedésű - kommunikációs tanácsadók nagy száma között létezik jól kimutatható összefüggés. A körülmény pedig, amire szerettem volna olvasóid figyelmét felhívni, nem más, minthogy az az ideológia, amelyet az ilyen fórumokon terjesztenek, nem csupán átgondolatlan, de sokszor teljességgel működésképtelen is.

Intellektuális önzésünk számára, természetesen, sokszor fájdalmas a tapasztalat, hogy mások másképp gondolkodnak lényeges kérdésekben, mint mi magunk. Mégis ostoba módon jár el az, aki ilyenkor befogja a fülét e hangok elől (még butábban cselekszik, aki a másik száját próbálja befogni.) Hisz ezzel, bár a pillanatnyi kellemetlenséget talán elkerüli, de hosszabb távon sokkal fájdalmasabb következményeket von önmagára: saját tudatlanságát, korlátoltságát, éretlenségét konzerválja.