Kedves Sigmund!

Mátai Tamás

Ha az ember pszichológus, akkor érdekli, hogy működik az ember, milyen magyarázata van ennek vagy annak a jelenségnek.

Ha az ember közgazdász, akkor érdekli, hogyan működik a világ, tudunk-e hatékonyabbat vagy jobbat, mint ami van.

Ha az ember pszichológus és közgazdász, akkor nem fél megkérdezni, hogy mire jó, hogy ennyi mindent tudunk az ember működéséről.

Mátai Tamás
pszichológus, közgazdász


A kapcsolatot a mataitamas kukac mataitamas.hu címen veheted fel velem.

© Mátai Tamás, 2012
A Kedves Sigmund! blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.

Kövess a facebookon is. :)

Friss topikok

Címkék

agy (3) aktivitás (1) attribúció (1) beszűkül (3) betegségelőny (6) betegszerep (2) bill gates (1) bio-pszicho-szociális (1) bipoláris (2) catherine zeta-jones (1) cirkuláris okság (1) Columbo (1) concorde csapda (1) csoport (5) depresszió (9) depresszív realizmus (2) divergens (1) dollárárverés (1) egészségpszichológia (1) einstein (1) életkezdési krízis (1) emlék (2) evolúciós pszichológia (3) felejtés (1) figyelem (3) film (1) fiókeffektus (1) fogadalom (1) frontérzékenység (1) genetika (3) gondolkodás (1) halál (1) hiedelem (1) hipnózis (1) holdudvarhatás (2) hospice (1) időtöltés (2) intimitás (1) introvertált (1) játékelmélet (1) játszma (1) johari-ablak (1) kockázati faktor (2) kognitív (8) kognitív terápia (2) kognitív torzítás (1) kommunikáció (6) konvergens (1) környezet (3) lélek (5) lineáris okság (1) mélylélektan (1) mihalik enikő (1) mire jó (7) modell (6) multikauzalitás (1) nevelés (1) ok (1) okozat (1) önismeret (9) optimizmus (1) öröklés (1) palliatív (1) pesszimizmus (1) phineas gage (1) pozitív pszichológia (3) protektív faktor (3) pszichológia (5) pszichopatológia (1) pszichoszomatika (1) pszichotöri (1) relaxáció (3) reziliencia (1) rítus (1) stressz (3) strukturálás (2) szociál (4) szorongás (5) társas összehasonlítás (1) társas támogatás (1) teljesítmény (3) terápia (6) test (6) transzgeneráció (3) tranzakcióanalízis (1) újév (1) vakfolt (2) valentin nap (1) változás (3) vicces kép (4) visszavonulás (1) Címkefelhő

HTML

Jó-e valamire a depresszió? (I. rész)

2012.10.19. 08:55 Mátai Tamás

A depresszió? Ugyan már, mire lenne jó. A depresszió az, amikor szomorú vagyok és nem megy semmi. Miért lenne jó?

A depresszió köznapi értelemben valóban a szomorúságot, lehangoltságot, rossz kedvet jelöli. Amikor a pszichológusok depresszióról beszélnek, akkor rendszerint nem egy kis rossz kedvre gondolnak.

depresszio.jpgA depresszió alatt minimum ún. depresszív epizódot értenek. Ez egy legalább kéthetes időszak, amikor az általános motiválatlanság jellemzi az életünket. Azért is írom ezt többes szám első személyben, mert depresszív epizód ha nem is mindannyiunk, de legtöbbünk életében legalább egyszer előfordul. Precízen meghatározható, hogy ezalatt a 2 hét alatt milyen tüneteket kell produkálni, hogy depressziónak nevezhessük az állapotot, de most itt csak néhányat emelek ki. Szóval a megjelölt időszakon belül általános rosszkedv, álmatlanság, fáradtság, értéktelenség vagy bűntudat érzete, csökkent döntési képesség jelentkezhet.

Mivel a teljes népesség körében az éves előfordulása különböző adatok szerint 12-15%, ezért néhány kutató feltette a kérdést: mégis mire jó ez? Ha ez egy kellemetlen állapot, amiből csak hátrány származik, akkor bizony az evolúció már rég kisöpörte volna.

Az egyik válasz egy megfigyelt jelenség lehet, az ún. depresszív realizmus. A fogalom azt a különös tényt jelöli, hogy a depresszióra hajlamos egyének jobban emlékeznek életük negatív eseményire, míg a depresszióra nem hajlamos egyének ezek egy jelentős részét egyszerűen törlik a memóriájukból. Azaz depresszióra hajlamos emberek reálisabban észlelik az őket körülvevő világot. És adott esetben a számba jöhető információk nagyobb részéhez juthatnak hozzá. A több információ pedig jobb döntéseket eredményezhet.

Érezted már magad hülyén hurráoptimisták között, és derült már ki, hogy neked volt igazad?

(folyt. köv.)

12 komment

Címkék: depresszió evolúciós pszichológia betegségelőny mire jó depresszív realizmus

Hogyan legyünk akaratunkon kívül világhírűek?

2012.10.17. 08:51 Mátai Tamás

Tudod-e, hogy ki az a Phineas Gage? Ha azt mondod, igen, akkor valószínűleg tanultál pszichológiát, neurológiát vagy esetleg anatómiát.

Phineas azonban nem volt híres pszichológus, nagy valószínűséggel nem tanult neurológiát, és nem volt korának híres anatómiaprofesszora sem. Phineas vasúti mérnök volt, de nem akármilyen vasúti mérnök.

Történt ugyanis valami vele, ami tudományos közleményeket eredményez a mai napig, kutatókat izgat, pszichológushallgatókat bűvöl el, és persze sokakat el is borzaszt.

Nem, Phineas nem volt sorozatgyilkos. :)

phineas_gage.jpg

1848-ban, egy őszi napon, a 25 éves fiatalember épp munkáját végezte, egy szikladarab robbantásában segédkezett. A robbanásban azonban egy vasrúd is kirepült a helyéről, amely oly szerencsétlenül szállt, hogy épp Gage úr koponyáját találta el, és belefúródott a fejébe. Mindenki legnagyobb meglepetésére azonban nem halt azonnal szörnyet, sőt percekkel később már beszélt és sétált is. Gyors orvosi segítséget kapott, de nem igazán bíztak a felépülésében, ennek ellenére 2 hónappal később már jól érezte magát.

Valami viszont végleg megváltozott, amit azóta is csak úgy idéznek, hogy "Phineas Gage többé nem volt Phineas Gage". Fizikailag jobban lett az addig precíz, csendes férfi, de személyisége drámaian megváltozott: trágár, agresszív és figyelmetlen lett. Egyik orvosa, John Martyn Harlow, összefüggésbe hozta a mentális változásokat és a balesetet. Gage agyának elülső része, az ún. frontális lebenye sérült meg. Ez volt az első eset, hogy agyi sérülés és személyiségváltozás között összefüggést találtak. Az agyi funkciók és agyterületek összerendelésének kora elkezdődött.

Gage esetében a frontális lebeny sérült, amiről ma már tudjuk, hogy szerepe van a többek között az intelligencia funkciók, etikai tartás, motiváció és szociális viselkedés terén. Természetesen nem ebből az egy esetből tudjuk, sőt azóta erről az esetről is vita folyik, hogy az a bizonyos drámai változás mennyire is volt drámai. De Phineas Gage akaratlanul is az egyik legfontosabb emberré vált az agyi funkciók kutatásának történetében. Koponyáját és az azt kilyukasztó vasrudat a Harvard Egyetemen őrzik.

"Most azt mondod, hogy állítsak a fejembe egy vasrudat? Vagy mire jó ez nekem?"

Nem, a vasrudat felejtsd el, már megcsinálták.

Ami viszont mindenképp tanulságos az esetből az az, hogy a testi adottságaink, akár az, ami a fejünkben van, akár az, ami a testünk többi részét illeti, meghatározzák vagy legalábbis befolyásolják azt, hogy kik és mik vagyunk. A szervi berendezésünk, testünk biológiája nem elválasztható attól, hogy hogyan érezzük magunkat, hogy van a lelkünk. Lelki egészségünket nagymértékben befolyásolja testi egészségünk, és fordítva.

Te mit teszel a testedért, hogy jobban legyen a lelked?

6 komment

Címkék: agy test lélek phineas gage bio-pszicho-szociális pszichotöri

Hány forintot adnál egy százasért?

2012.10.15. 11:24 Mátai Tamás

Szeretnél 10 Ft-ért venni egy 100 Ft-ost? Most megteheted. De mivel ez egy kedvező ajánlat, ezért mások is licitálhatnak, a tétet 10 Ft-tal lehet emelni. Ha te mondod a legmagasabb árat, akkor elviheted a pénzt. A szabály csak annyi, hogy ha te a második legmagasabb árat mondod, akkor is ki kell fizetned a bemondott összeget.

100ft.jpg

Mielőtt elkezded a licitet, kérlek, gondold végig, volt-e már olyan az életedben, hogy elkezdtél nézni egy filmet vagy színházi előadást, amiről az első öt percben tudtad, hogy semmi jót nem várhatsz tőle, és mégsem hagytad abba, hanem végignézted. Ha volt ilyen és nem érted, mi az összefüggés, akkor olvass tovább.

A fenti játék esetében két lehetőség van. Vagy rögtön átlátod, hogy nem érdemes belemenni a játékba, vagy nem. Amikor velem elsőként megcsinálták ezt a játékot, én belementem, csak úgy mint az engem akkor körülvevő közgazdászhallgatók. Jó pénzért kelt el az a százas, bár nem emlékszem a pontos összegre. Amikor én csináltam meg másokkal, akkor egyszer 150 Ft-ért, egyszer pedig 220 Ft-ért vették meg a felajánlott pénzdarabot. (Ez 190 Ft-os, illetve 330 Ft-os tiszta nyereséget jelentett volna, ha valóban kifizettettem az összegeket.)

Hogy miért nem érdemes belefogni a licitálásba arra az egyszerű válasz az, hogy nincs olyan pontja a játéknak, ahol érdemes kiszállni belőle. Ugyanis amíg nem éri el a licit a 100 Ft-ot, addig olcsóbban juthatunk hozzá a pénzhez. (Csakúgy mint a rivális licitálók.) Ha pedig eléri a 100 Ft-ot, akkor a mindenkori második helyezett inkább megveszi 110 Ft-ért a pénzt, mert akkor csak 10 Ft-ot veszít, míg ha feladja ezen a ponton, akkor 90 Ft-ot. Ekkor persze a másiknak is jobban megéri 20 Ft-ot veszíteni, mint 100 Ft-ot, és így tovább.

A fenti leírás a matematika játékelmélet nevű ágának egy kitüntetett példája. A neve dollárárverés vagy Concorde-csapda. A lényege az ilyen típusú játékoknak az, hogy ha valaki egyszer belekerült a játékba, akkor nem érdemes kiszállni belőle. Feltételezve, hogy a játékosok minden pillanatban racionálisan, azaz egyéni hasznukat maximalizálva, veszteségüket minimalizálva döntenek.

Ha valaki egyszer elkezd egy ilyen játékot, akkor az nem buta, mohó, nem szükséges bármilyen erkölcsi kategóriával illetni. A fenti helyzet mesterséges, így nem biztos, hogy egyből ráismerünk hétköznapi megjelenéseire.

Például, tegyük fel, hogy reggel villamossal megyek munkába. Néha előfordul, hogy a megállóba menet látom, nagyon sokan várnak már. Ennek nagyon megörülök, mert azt gondolom, mindjárt jön a villamos.

De nem jön.

5-10 perc múlva úgy vagyok vele, hogy most már biztosan jönnie kell. Egyébként el is indulhatnék gyalog, mert úgyis csak 25 perc – de most már mindjárt itt kell lennie a villamosnak...

De még mindig nem jön. Közben esetleg felváltva puffogok néhány utastársammal, arról, hogy ez a BKV ilyen meg olyan. Persze ettől továbbra sem jön.

És mondjuk 40 perc múlva ráeszmélek, hogy ha akkor elindultam volna gyalog, amikor láttam, hogy sokan vannak a megállóban, már vagy negyedórája ott lehetnék.

Ez a dollárárverés egyik leggyakoribb esete a hétköznapokban. A játék viszont nem megoldhatatlan, csak nézőpontot kell váltani hozzá, vagy előzetes kritériumot felállítani. Például, ha előre eldöntöttem volna, hogy maximum 5 percet várok, és ha addig nem jön a villamos, akkor elindulok gyalog, akkor nem kerülök bele a csapdába. Még akkor sem, ha a hatodik percben megérkezik a jármű.

Te mikor kerültél legutóbb Concorde-csapdába? Mikor ültél végig legutóbb egy, az első percétől kezdve unalmas előadást?

16 komment

Címkék: játékelmélet mire jó dollárárverés concorde csapda

Csak én lehetek ekkora lúzer, majdnem átvert az a disznó!

2012.10.12. 08:53 Mátai Tamás

Történt ugyanis, hogy tankoltam egy kisebb összegért egy budapesti benzinkút 2-es számú állomásánál. Nem volt nálam sok pénz, így figyeltem arra, hogy csak 5 litert tankoljak. Amikor fizetni mentem, az előttem álló fiatalember – aki az 1-es számú kútnál teletankolta nagyméretű kocsiját – rezzenéstelen arccal azt mondta, hogy akkor ő most fizetné a 2-es kutat. "Micsoda? Én meg fizessem ki talán az övét???" – hördültem fel magamban.

tankolás.jpg

Hogy az adott szituációban hogyan viselkedek én, hogyan viselkedsz te vagy hogyan viselkedne egy tetszőleges másik ember, természetesen rettenetesen sok tényező függvénye. Függhet az éberségi szinttől, a hangulattól, az otthonról hozott mintáktól, az időjárástól, és még ezer más dologtól.

Viszont a fenti helyzet kiválóan alkalmas arra, hogy illusztrálja egy pszichológiai iskola, a tranzakcióanalízis (TA) egyik alapfogalmát: az életpozíciót. Az életpozíció nem más, mint annak megfogalmazása, hogy hogyan látjuk alapvetően önmagunkat és másokat, milyen általános vélekedéseink vannak önmagunk és mások létezésével, viselkedésével, cselekedeteivel kapcsolatban. Mivel a modell szerint önmagamat és másokat is láthatom OK-nak és Nem OK-nak, összesen négy lehetséges életpozíciót különböztethetünk meg.

1. Nem vagyok OK, és te sem vagy OK

Ezt a pozíciót nevezik fölösleges vagy reménytelen életpozíciónak. Amikor épp ebben a pozícióban vagyok, akkor sem magamat, sem a másik embert nem találom elfogadhatónak, jó szándékúnak, értékesnek. A fenti példánál maradva: "Csak én lehetek ekkora lúzer, hogy megtörténjen velem. A srác pedig, aki akar használni, na, az egy disznó. Persze velem meg lehet ezt tenni, végül is mindegy."

2. Nem vagyok OK, de te OK vagy

Ez az ún. depresszív, tehetetlen pozíció. A másikat tudom OK-nak látni, magamat viszont sehogysem. "Mekkora lúzer vagyok, hogy engem így át lehet verni! Na, de az a srác, hát az nagyon élelmes volt!"

3. OK vagyok, de te nem vagy OK

Ezt a pozíciót úgy nevezik, hogy paranoid vagy dühös pozíció. Ekkor magamon kívül nem látok senkit OK-nak. A példát továbbgondolva, ha ebben a pozícióban vagyok, gondolhatom ezt: "Az a szemét disznó, gyakorlatilag meg akart lopni! Lehet, hogy a pénztáros is benne van a buliban – még szerencse, hogy én elég szemfüles vagyok, velem ilyet nem lehet megcsinálni."

4. OK vagyok, és te is OK vagy

A TA ezt a pozíciót hívja egészséges vagy vidám életpozíciónak. Te is és én is OK-k vagyunk: "A srác valószínűleg elnézte a kút számát, én meg felismerem ezt a félreértést, szólok érte; mindenki kifizeti a maga tankolását, és megy a dolgára."

A TA szerint nem egyik vagy másik dobozban vagyunk egész életünkben, hanem bizonyos helyzetekben így, másokban úgy viselkedünk. Mégis viszonylag jól be lehet lőni, hogy melyik az igazán jellemző ránk a négy életpozíció közül. Mint fent látható volt ("Micsoda? Én meg fizessem ki talán az övét???") én az adott helyzetben paranoid pozícióból indultam, ami nem baj; hiszen bármikor pozíciót válthatunk.

Te melyik pozícióban töltöd az időd nagy részét?

8 komment

De mi véd meg engem?

2012.10.11. 08:31 Mátai Tamás

"A világ veszélyes, és én kicsi és törékeny vagyok."

protektiv.jpgA pszichológiát okkal érheti a vád, hogy folyton csak betegségekről beszél, megmondja, hogy mi a rossz, hogyan ne csináljuk, és viszonylag kevés támpontot ad arra, hogy mégis mit kéne csinálni. Ritkán találkozhatunk a pszichológiával a hétköznapokban, és ezen találkozásokkor is inkább újfajta betegségekről, kegyetlen bűntényekről vagy különös, sokszor ijesztő viselkedésekről hallhatunk.

Ennek a gondolatnak talán ott lehet a gyökere, hogy a pszichológia sokáig azzal foglalkozott, ami az ún. "normálistól" eltérő, furcsa, érdekes, különös. A mentális betegségek leírása, gyógyítása és magyarázata volt a középpontban.

Sokféle betegség esetében például meg lehet határozni kockázati tényezőket vagy rizikófaktorokat. Ezek olyan tényezők, amelyek növelik egy-egy betegség kialakulásának lehetőségét. Kockázati tényezők néhány betegség esetében lehetnek például genetikai tényezők (pl.: örökletes betegségek), szociális tényezők (pl.: szegénység) vagy akár pszichológiai tényezők is (pl.: alacsony érzelmi intelligencia).

Az 1970-es években azonban a pszichológusok egy részét el kezdte foglalkoztatni az a kérdés, hogy hogyan lehetséges az, hogy vannak olyan emberek, akik igen magas kockázati tényezők mellett sem betegednek meg az adott mentális betegségben, sőt egészséges felnőttek lesznek. Ezt a jelenséget hívják rezilienciának (lelki edzettségnek). Tehát ez a fogalom azt jelöli, hogy bár azt várnánk egy adott gyerektől, hogy felnő és problémás felnőtt lesz, de ehelyett azt tapasztaljuk, hogy felnő és egészséges marad.

Ennek kapcsán kezdték el kutatni az ún protektív faktorokat (véd- vagy védőfaktornak is hívják ezeket). Ezek olyan tényezők, amelyek csökkentik az adott mentális betegség kialakulásának lehetőségét.

Vegyünk egy viselkedést, amiről a társadalmi közmegegyezés az, hogy káros. Legyen ez most a példa kedvéért a fiatalkori alkoholfogyasztás.

Ha egyszülős háztartásban nevelkedem, ahol az anyagi körülmények igen rosszak, akkor nagy kockázatnak vagyok kitéve az alkoholfogyasztás szempontjából. Fokozhatja ezt az is, ha például olyanokkal barátkozom, akik hasonló körülmények között élnek, és esetleg már fogyasztanak is alkoholt. Ezek a rizikófaktorok.

De akkor mi védhet meg engem? Mik a protektív faktorok?

Például ez esetben az, ha azzal az egy szem szülőmmel bizalmi a kapcsolatom. Vagy ha van a rossz körülményekből kitörési lehetőségem. Vagy ha sportolok. Esetleg optimista vagyok, vagy éppen képes vagyok valamilyen módon csökkenteni az átélt stresszt, például tudok relaxálni. A felsoroltak közül van, ami adottság, és nem sokat tehetek érte. De van olyan is, amit megtehetek magamért, képes lehetek rá, hogy védelmi vonalakat építsek a mindennapi kockázati tényezők és magam közé.

Téged mi véd meg a mindennapokban? Milyen védőfaktorok vannak mögötted? Mit teszel azért, hogy egészséges maradj?

2 komment

Címkék: relaxáció pozitív pszichológia reziliencia protektív faktor kockázati faktor

A betegségelőny

2012.10.10. 08:49 Mátai Tamás

Betegségelőny? Hülye vagy? Betegnek lenni nem jó dolog, hanem rossz.

A betegségelőny fogalmát Freud vezette be a pszichológiába. Nem azt értette alatta, hogy betegnek lenni nagyszerű érzés, hanem valami egészen mást. Rögtön két dolgot is. Ezeket elsődleges és másodlagos betegségelőnynek nevezi. 

betelony.jpgHa valakinek van valamilyen pszichés konfliktusa (akár nehéz élethelyzet, akár valamilyen problémával való szembenézés nehézsége), akkor előfordulhat, hogy az valamilyen testi tünetben jelenik meg. Például lámpalázas vagyok, félek attól, hogy fel fogok sülni sok ember előtt, és mielőtt a szereplés napja eljön, hirtelen magas lázam lesz, ami miatt nem állhatok színpadra.

Vagy például van egy idegesítő főnököm, akinek nem merek visszaszólni, és nem tudok munkahelyet váltani sem. Egy idő után elkezdem érezni, hogy fáj a gyomrom, majd hosszas orvoshoz járás után kiderül: gyomorfekélyem van.

Elsődleges betegségelőnynek nevezi azt, hogy a megoldandó pszichés konfliktus helyett foglalkozhatunk testi bajainkkal, a pszichés konfliktust félre tehetjük egy kis időre, nem kell nyomasztani magunkat vele. Azaz a fenti példák esetében foglalkozhatunk lázcsillapítással és gyomorfekély ellenes gyógyszerek kipróbálásával, illetve diétával. Nem kell azon agyalni, hogy miért nem tudok kiállni nagyközönség elé, hogyan tudnám gyakorolni ezt vagy mit kéne tennem ahhoz, hogy menjen. Nem kell foglalkozni azzal, hogy hogyan tudok munkahelyet váltani vagy visszajelezni a főnökömnek, hogy melyek azok a dolgok, amelyek komfortosabbá tennék számomra a munkahelyi létet.

Másodlagos betegségelőnynek nevezi azt, hogy felvehetem a betegszerepet. Azaz megkérhetlek téged, hogy hozz nekem egy teát és lázcsillapítót, kérhetek együttérzést arra, hogy mennyire fáj már megint a gyomrom. Kérhetem a környezetemtől, hogy most kíméljenek, törődjenek velem, foglalkozzanak velem. Lehetőleg most azokkal a dolgokkal ne kelljen foglalkoznom, amelyek általában az én feladataim, kötelességeim. Most ne várjon el tőlem senki, semmit.

Fontos még azért elmondani, hogy attól, hogy valaki lázas vagy fáj a gyomra, még nem biztos, hogy feloldhatatlan pszichés konfliktusai vannak és így próbál meg menekülni előlük. És arról se feledkezzünk meg, hogy a pszichés konfliktust testi betegséggé alakítani nem tudatos választás eredménye. Azaz, attól, hogy nem szeretek szerepelni nem fogom eldönteni, hogy most márpedig lázas leszek.

Te felismered, ha élsz a betegségelőnnyel? És ha mások élnek vele?

Szólj hozzá!

Címkék: pszichoszomatika betegségelőny betegszerep

Bejelentkezés

2012.10.06. 09:09 Mátai Tamás

Kedves Sigmund!

Engedd meg, hogy tegezzelek, hiszen olyan régen ismerjük egymást. Évekig gyűrtelek, olvastalak, próbáltalak érteni. Sokszor úgy találtam, hogy már értelek, aztán rájöttem, hogy mégsem. Aztán megint értettelek, aztán megint nem.

Függetlenül ettől, mindenképp fontos dolgokról beszélsz. Olyanokról, amelyek a mindennapjainkat meghatározzák, amelyek jobban érthetővé teszik a világot, benne az emberrel. Olyanokról, amelyek mások gondolkodását is megtermékenyítik.

Nem véletlen, hogy sok általad megalkotott fogalom, gondolat, ötlet a közbeszédbe is beépült. Bárki használja az Ödipusz-koplexus, az egó és az orális fixáció kifejezéseket, még akkor is, ha nem pontosan ugyanarra gondol használatuk közben, amire te, amikor ezeket kitaláltad.

Sok olyan fogalom is van, amit nem te találtál ki, csak úgy a pszichológiáról eszükbe jut az embereknek (pl.: kisebbségi érzés, kondicionálás, IQ-teszt). A pszichológiáról viszont még mindig sokunknak az az ősz szakállú, szemüveges, kezében szivart tartó bácsi jut az eszébe, aki végső soron Te vagy.

Arra gondoltam, hogy indítok egy blogot. Ennek segítségével megpróbálkozom azzal, hogy megmutassam másoknak, hogy a pszichológia érthető és szerethető is. Szerethető, de egyben akár hasznos is lehet. Hasznossá viszont csak akkor válhat, ha az elefántcsont-toronyba fel lehet jutni, ha bárki megérheti és alkalmazhatja a pszichológia eredményeit. A pszichológia ugyanis mindenkié.

Mit szólsz hozzá?

Üdv:

Tamás

Szólj hozzá!

Címkék: pszichológia

süti beállítások módosítása