Időnként mindenkivel előfordul, hogy épp jól mennek a dolgai. Azonban most elmondom az én két legbiztosabb módszeremet arra, hogy ezek az optimális szakaszok a lehető legrövidebbek legyenek. Az egyik a patópálozás, a másik pedig a listagyártás munkanévvel fog itt szerepelni.

A patópálozás titka az időzítés, tartalma pedig az ismert vers, amelynek visszatérő rigmusa ez: „Ej, ráérünk arra még!”. Ami pedig az időzítést illeti, bármikor, amikor azt veszem észre, hogy egy feladat elkezd feszíteni, szorongatni, rögtön a fenti mondattal vagy hasonló mondatokkal űzöm el a kezdődő szorongást. "Még rengeteg időm van, felesleges még nekikezdeni." Nagyon jó eséllyel időben meg lehet akadályozni ezzel a módszerrel, hogy elvégezzem a dolgomat.

Ha viszont úgy érzem, hogy épp jól mennek a dolgaim, nagyjából mindennel végezni fogok határidőre és az optimális teljesítmény veszélye elháríthatatlannak tűnik, na, ekkor alkalmazom szívesen a listagyártást mint végső megoldást. A listagyártás titka a részletezésben rejlik. Minél részletesebben kell a listát legyártani, hogy az elvégzendő néhány feladatról valóban el tudjam hinni, hogy teljesíthetetlenek. Mindenképpen tele kell írni olyan apró, mindennapos feladatokkal is, amelyeket rutinszerűen csinálunk, szinte észre sem vesszük az elvégzésüket. Így egy ilyen extra sürgős feladatlistára fel kell írni a szemét levitelét, de még jobb, ha a cipő megkötését és hideg idő esetén a sál-sapka előszedését is felírjuk. Ha véletlenül fogyna a hosszú lista, amit minél gyakrabban kell ellenőrizni, jöhet az újabb lista írása.

Hogy ez nem pszichológia? Már hogyne lenne az.

A patópálozás és a listagyártás elméleti alapja a két amerikai pszichológusról elnevezett Yerkes-Dodson törvény, amely az egyéni teljesítmény és az izgatottsági szint (arousal) közti összefüggést vizsgálja. Teljesítmény alatt sok mindent érthetünk, a szénlapátolás gyorsaságától az elkészített ebéd ízletességén át egy megírt szöveg érthetőségéig és élvezhetőségéig. Itt egy ábra erről.

Az ábra azt mutatja meg, hogy az arousal növekedésével növekszik a teljesítmény – egy ideig. Az izgalmi szint további növelésével csökken. Látható, hogy a teljesen nyugodt, lelazult állapot ugyanúgy nem kedvez a teljesítménynek, mint a gyomorgörcsös szorongás. Az optimális teljesítmény középen található: amikor valamelyest igenis izgatottak vagyunk – de nem túlzottan. Az izgatottságnak van olyan szintje, amely már a teljesítmény rovására megy.

Fentebb különböző szavakkal illettük az arousal alacsony és magas fokát. A pszichológia nem mindig ilyen finomkodó: gyakran egységesen a szorongás szót használja. Amit megkülönböztet, az a jó és rossz szorongás. Az előbbit facilitáló szorongásnak hívja: ez  serkenti a működést, motivál, teljesítményre ösztönöz. Az utóbbi megbénít, maga alá gyűr, gátol. Ez a debilizáló szorongás.

Rendben, de mire jó ez a gyakorlatban?

Tiszta sor: hogy növeljük a teljesítményünket. Ha azt vesszük észre, hogy ez vagy az a feladatunk nem megy, akkor érdemes megfigyelnünk először, hogy pillanatnyi állapotunk szerint az izgalmi görbe melyik felén veszteglünk. Ha a bal oldalán, azaz ha „túl nyugodtak” vagyunk, akkor facilitáló szorongásra van szükségünk. Ekkor érdemes elgondolkodni például azon, hogy mi történik, ha nem oldjuk meg a feladatot – és hasznos lehet, ha ettől egy kicsit rosszabbul érezzük magunkat. Ha azonban már-már lebénít a gondolat, hogy nem leszünk készen – vagyis a szorongásunk olyan mértékű, hogy debilizál minket –, akkor arra van szükség, hogy kicsit megnyugtassuk magunkat. Ilyenkor felbecsülhetetlen értékű időnket érdemes pihenésre, lazításra, relaxációra fordítani, akár csak néhány perc erejéig. A lazítással töltött idő jó befektetés: gyorsan megtérül – ez a megnövekedett teljesítményünkön fog látszani.

Te inkább patópálozol vagy listát gyártasz? Mit teszel a teljesítményed növelése érdekében?