Ismered a klasszikus viccet a pesszimista, az optimista, a realista és az opportunista világszemléletéről? Ha négyen nézik ugyanazt a fele részéig vízzel töltött poharat, akkor az optimista félig telinek, a pesszimista félig üresnek, a realista fele részéig vízzel töltöttnek látja a poharat. Az opportunista pedig kiissza.

Az optimizmus és a pesszimizmus azon kevés pszichológiai fogalmak közé tartoznak, amelyekről mindenki pontosan tudja, hogy mit jelentenek, épp ezért, amikor definiálni akarjuk, meg is vagyunk vele lőve. Vagy túl nyakatekert vagy éppen túlságosan triviálisnak ható meghatározásokat lehet olvasni e témakörben. Az egyik, szerintem egész jó definíció szerint "az optimizmus a jövőre vonatkozó pozitív várakozások attitűdje". A pesszimizmus pedig értelemszerűen a negatív várakozásoké.

Amikor a pszichológiában egy-egy emberi tulajdonságot vizsgálnak, mindig elindul a vita afelől, hogy ez vagy az az emberi tulajdonság mennyiben változtatható, avagy mennyiben tartós. Ha könnyen, gyorsan változtatható egy-egy tulajdonság, akkor azt állapot tulajdonságnak hívjuk. Ha nehezen vagy egyáltalán nem, akkor pedig vonás tulajdonságnak. Például, ha békésen állok a villamossíneken, elmerülve a hideg, ám de szép téli napsütésben, és jön a villamos és rám csilingel, akkor valószínűleg a békés szemlélődésemet hirtelen felváltó szorongás és ijedtség nem vonás-, hanem állapotszerű tulajdonságom.

Ha azonban napfénytől, derűtől függetlenül szinte minden élethelyzetben érzem azt a bizonyos gombócot a torkomban, és minden társas helyzetben összerándul a gyomrom, akkor a szorongásom tartósabb mintázatot mutat, azaz vonásszerű tulajdonság.

Az optimizmus és pesszimizmus olyan emberi tulajdonságok, amelyekről manapság inkább azt gondoljuk, hogy vonásszerűek, azaz egy ember jellemző, tartós tulajdonságai lehetnek. Természetesen nem arról van szó, hogy egy ember vagy pesszimista vagy optimista, hanem arról inkább, hogy nehezen változik az ember örökpesszimistából hurráoptimistává.

Biztosan ismerős az az érvelés, hogy "azért jó pesszimistának lenni, mert akkor a legrosszabbra számítunk, és annál már csak jobb érhet". A rossz hír az, hogy egyelőre a kutatások nem igazolták, hogy jó dolog pesszimistának lenni. Sőt.

Egészségpszichológiai kutatások szerint a pesszimizmus és a csökkent önértékelés együtt jár, a pesszimizmus növeli a kockázati magatartások (alkoholfogyasztás, droghasználat) előfordulását, és nagyobb valószínűséggel fordul elő depressziósok között. Persze tyúk-tojás probléma ez. Vajon a depressziótól látom a jövőt negatívan, vagy a negatív jövőképtől leszek depressziós?

A pesszimizmusról azt írtuk, hogy vonás tulajdonság. Ami azt jelenti, hogy nem lehet egy pillanat alatt megváltoztatni. De lehet vele dolgozni, és ki lehet alakítani hosszabb távon egy reálisabb jövőképet, reálisabb várakozásokat, aminek már komoly egészségvédő szerepe lehet.

Inkább pesszimista vagy inkább optimista vagy? Mindig?