Kedves Sigmund!

Mátai Tamás

Ha az ember pszichológus, akkor érdekli, hogy működik az ember, milyen magyarázata van ennek vagy annak a jelenségnek.

Ha az ember közgazdász, akkor érdekli, hogyan működik a világ, tudunk-e hatékonyabbat vagy jobbat, mint ami van.

Ha az ember pszichológus és közgazdász, akkor nem fél megkérdezni, hogy mire jó, hogy ennyi mindent tudunk az ember működéséről.

Mátai Tamás
pszichológus, közgazdász


A kapcsolatot a mataitamas kukac mataitamas.hu címen veheted fel velem.

© Mátai Tamás, 2012
A Kedves Sigmund! blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.

Kövess a facebookon is. :)

Friss topikok

Címkék

agy (3) aktivitás (1) attribúció (1) beszűkül (3) betegségelőny (6) betegszerep (2) bill gates (1) bio-pszicho-szociális (1) bipoláris (2) catherine zeta-jones (1) cirkuláris okság (1) Columbo (1) concorde csapda (1) csoport (5) depresszió (9) depresszív realizmus (2) divergens (1) dollárárverés (1) egészségpszichológia (1) einstein (1) életkezdési krízis (1) emlék (2) evolúciós pszichológia (3) felejtés (1) figyelem (3) film (1) fiókeffektus (1) fogadalom (1) frontérzékenység (1) genetika (3) gondolkodás (1) halál (1) hiedelem (1) hipnózis (1) holdudvarhatás (2) hospice (1) időtöltés (2) intimitás (1) introvertált (1) játékelmélet (1) játszma (1) johari-ablak (1) kockázati faktor (2) kognitív (8) kognitív terápia (2) kognitív torzítás (1) kommunikáció (6) konvergens (1) környezet (3) lélek (5) lineáris okság (1) mélylélektan (1) mihalik enikő (1) mire jó (7) modell (6) multikauzalitás (1) nevelés (1) ok (1) okozat (1) önismeret (9) optimizmus (1) öröklés (1) palliatív (1) pesszimizmus (1) phineas gage (1) pozitív pszichológia (3) protektív faktor (3) pszichológia (5) pszichopatológia (1) pszichoszomatika (1) pszichotöri (1) relaxáció (3) reziliencia (1) rítus (1) stressz (3) strukturálás (2) szociál (4) szorongás (5) társas összehasonlítás (1) társas támogatás (1) teljesítmény (3) terápia (6) test (6) transzgeneráció (3) tranzakcióanalízis (1) újév (1) vakfolt (2) valentin nap (1) változás (3) vicces kép (4) visszavonulás (1) Címkefelhő

HTML

De merre tovább?

2012.12.05. 08:46 Mátai Tamás

Oké, elvégeztem az iskolát, és akkor mi van? Jó, megházasodtam, és most? Igen, már gyereket nevelek, de akkor? Rendben, elértem, amit lehetett, hát most? Kirepültek, de akkor mostantól?

Van úgy, hogy célokat tűzünk ki magunk elé, és elérjük őket. Leérettségizünk, esetleg szerzünk egy diplomát, elvégzünk még néhány iskolát. Esetleg párkapcsolatunk lesz, gyereket tervezünk és megszületik. Hirtelen tényleg felvesznek a régóta áhított állásra. Sikerül végre nyugdíjba menni, esetleg már látjuk, hogy akkor a gyerekkel is minden rendben lesz, saját lábára állt, elértük ezt is.

Ezek mind olyan élethelyzetek, elért célok, amelyek elégedettséggel és örömmel töltenek el, sőt tulajdonképpen másoktól is elvárjuk, hogy ha elérik céljaikat, akkor örüljenek neki. De van úgy, hogy az elégedettség, az öröm átcsap valami egészen másba. Kétségbeesés, szorongás, félelmek üthetik fel ilyenkor a fejüket. A cél elérése ugyanis a cél elvesztését is jelenti egyben. Minél hosszabb távú a cél, minél több energiánk van abban, hogy elérjük, adott esetben annál nagyobb lehet a szubjektív veszteségélményünk.

postpartum.jpgA célok ugyanis irányjelzők, az energiánk, munkánk, érzelmeink keretet kapnak pusztán attól, hogy tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni. Ha például diplomára vágyunk, akkor környezetünk nem fog meglepődni, ha a Karácsonyt tanulással töltjük, tudjuk, hogy melyik félévben miből kell vizsgázni, jó esetben azt is, hogy azokra mennyit kell tanulni. Ha mondjuk gyerekre vágyunk, akkor kideríthetjük, hogy hogyan kell étkezni, milyen vizsgálatokra kell elmenni, milyen szülésfelkészítő tanfolyamokra kell járni, kinél érdemes szülni. Mégis, amikor valaki kézhez kapja az éveken át tartó munkával megszerezhető papírt, gyakran találja magát ott, hogy mit kezdjen most akkor magával? Találkozhatunk olyanokkal is, akiknél megszületik a gyerek, és pár nap/hét/hónap múlva legszívesebben visszaadnák, kedvetlenek, motiválatlanok, miközben környezetük gügyögve várja, hogy örüljenek nagyon, és emiatt a gondolat miatt még szégyellik is magukat. Az előbbit lehet életkezdési krízisnek, az utóbbit pedig mondjuk szülés utáni (postpartum) depressziónak is hívni, amennyiben az átélt szenvedés tartós.

A közös mindkettőben az, hogy a cél kipipálva, elérve, és nincs új cél. "Nem mondták, hogy ez ilyen lesz! Nem mondták, hogy mi lesz utána." Továbblépni ezekből a helyzetekből néha igen nehéz. Még akkor is, ha a külső szemlélő számára egyértelműnek tűnik a következő lépés. (Pl.: álláskeresés vagy mondjuk gyereknevelés)

Ugyan az eddig leírtakból az is következhetne, hogy lehetőleg el nem érhető célokat tűzzünk ki magunk elé, és dolgozzunk jó sokat ezek elérésén, az üzenet mégsem ez. (Hiszen a soha el nem érhető célok valószínűleg inkább csalódottságot és csüggedtséget hoznak.) Inkább az, hogy ha néha irányt vesztünk, akkor az normális, azaz az élet része, és ezekben az esetekben, ha nem megy a továbblépés, kérhetünk külső segítséget.

Mikor fordult elő veled, hogy irányt vesztettél? Ki vagy mi segített a továbblépésben?

6 komment

Címkék: depresszió stressz szorongás lélek önismeret teljesítmény beszűkül életkezdési krízis

A bejegyzés trackback címe:

https://kedvessigmund.blog.hu/api/trackback/id/tr994947463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kanyó Zsuzsa 2012.12.05. 10:51:12

Nekem valahogy nincs irányom, csak jól akarom magam érezni, és ahol nekem rossz, onnan elszaladok. Amikor befejeztem a főiskolát, és egy általános iskolában kezdtem tanítani, nagyon nehezemre esett a fegyelmezés.Azon gondolkoztam, hogy igazán kár volt annyit küzdenem, annyi vizsgaiszonyt legyűrnöm,ha az az "eredménye", hogy bőven vannak olyan gyerekek, akiket tanítanék,ha hagynák magukat.Voltak sikereim is, de a kudarcos napok megmaradtak az emlékezetemben. A főiskola után elvégeztem az egyetemet, különböző helyeken dolgoztam, hol ilyen napjaim voltak, hol olyanok, a jelenlegi munkahelyemen jól érzem magam, remélem, ez így is marad.Nemcsak munkahelyet változtattam, amikor boldogtalan voltam attól, amiben éltem.Léptem már ki romboló hatású, örömtelen partnerkapcsolatból is.Azt hiszem, az a lényeg, hogy ne hazudjak önmagamnak.Az anyasággal kapcsolatban:tudtam előre, hogy lesz éjszakai sírás, ,a nagyobb gyereknél dackorszak és egyebek, de úgy gondoltam,ezt anyáink, nagyanyáink mind végigcsinálták, kibírták, kibírom én is.

Danny007 2012.12.05. 16:26:30

Mi a különbség a krízis és a depresszió között?

Kanyó Zsuzsa 2012.12.05. 21:06:36

@Danny007: A krízishelyzetben lévő ember érzi, hogy amiben él, az előbb-utóbb elmúlik. A depressziós azt hiszi, hogy a szenvedése örökké tart. A depressziós reggelenként úgy érzi, hogy nincs miért fölkelnie. Amikor a posztot olvastam, eszembe jutott egy régi történet. Az egyik kolléganőm sokáig pedálozott azért, hogy a kapcsolatából házasság legyen. Összejött neki,és rájött, hogy így sem boldog.Mindnyájan a boldogságot várjuk, de valami mindig hiányzik hozzá.

Mátai Tamás · http://mataitamas.hu 2012.12.06. 08:46:09

@Kanyó Zsuzsa: Igen, ilyen erőforrásokkal túl lehet lendülni a mélypontokon.

@Danny007: A depresszió hosszabb időszakot felölelő állapot. A krízis rövid, de intenzív szenvedés. De sem a krízisben lévő, sem a depressziós epizódban lévő ember nem hiszei el adott pillanatban, hogy lehet jobb.

mezsuka 2012.12.06. 09:02:17

Hadd fűzzek hozzá valamit Jungtól - szokás szerint -, de ez alkalommal szó szerint:
"Teljesítmény, hasznosság stb. azok az eszmények, amelyek látszólag kiutat mutatnak a problémák zűrzavarából. Ezek vezércsillagai pszichikus létünk kiszélesítésének, megszilárdításának, világba gyökerezésünknek, ám nem igazítanak el emberi tudatunk további fejlődésére, vagyis arra nézve, amit kultúrának nevezünk.... az ifjúkor problémáinak megoldása csak időleges érvényű, hiszen az elérhetőre korlátozódik, s alapjában véve nem tartós. Minden körülmények között egészen jelentős teljesítmény, ha társadalmi egzisztenciát harcolunk ki magunknak, és eredeti természetünket úgy formáljuk át, hogy az többé-kevésbé beleillik ebbe a létformába. Harc ez kívül-belül..., és ez a harc legtöbbünk számára sötétben folyik. És így megy ez az ideálokkal, meggyőződésekkel, vezéreszmékkel, beállítottságokkal is, amelyek ifjúkorunkban bevezetnek minket az életbe...
Minél közelebb kerülünk életünk közepéhez, s minél jobban sikerült személyes beállítottságunkban, szociális helyzetünkben megerősödnünk, annál erősebb az a látszat, hogy fölfedeztük a helyes életirányt s a magatartás igazi eszméit és alapelveit. Így aztán feltételezzük ennek öröktörvényűségét, s erényt kovácsolunk az ehhez hasonlatos állhatatos ragaszkodásból. Eközben szeme elől veszítünk egy lényeges tényt, hogy a társadalmi cél elérése a személyiség teljességének a rovására megy. " (Mélységeink ösvényein, Gondolat, 1989. 11. oldal)

Mátai Tamás · http://mataitamas.hu 2012.12.06. 15:04:33

@mezsuka: köszönöm a jungi kiegészítést, tetszik nagyon az idézet. Ebből a szemszögből a krízishelyzetek persze kifejezetten pozitívak, szenvedés ide vagy oda. Hiszen a krízis mindig egyfajta esély a változásra. Arra, hogy másképp csináljunk valamit, fejlődjünk, kiteljesedjünk. :)
süti beállítások módosítása