Évekig dolgoztam egy olyan munkahelyen, ahol nehéz üzleti problémákat kellett megoldani matematikai-statisztikai módszerekkel és informatikai eszközökkel. Ez így leírva bonyolultnak tűnik, és gyakran valóban bonyolult is volt, de talán épp ezért volt nagyon szerethető ez a munka. Sokszor, amikor épp a hajunkat téptük valamilyen megoldáson gondolkodva, és már majdnem feladtuk, akkor történt valami. Ez a valami nem más volt, mint hogy valamelyikünknek fiziológiai szükségletei lettek (pl. ki kellett mennie pisilni, vizet inni). És a csoda akkor történt, mikor visszajött. Nem fiziológiai szükségletének kielégüléséről hozott hírt, hanem rendszerint egy új megoldási ötlettel tért vissza. Akkor a dolgot nem értettük, de valahogy mindegyikünkkel megtörtént egyszer-egyszer ez. Tehát: a bonyolult probléma - ideiglenes távozás a problémamegoldás helyéről - új ötlet algoritmus működött.

Egy ideig viccelődtünk is vele, hogy a bonyolult problémák megoldása a mosdóban van.

De mi is történhetett valójában?

Az emberi gondolkodás irányát tekintve legalább kétféle lehet: konvergens és divergens. Az előbbi azt jelenti, hogy úgy gondolkodunk, hogy logikai műveleteket végezve, szabályokat felismerve haladunk szűkítő lépésekkel az egyetlen lehetséges megoldás felé. Az utóbbi, azaz a divergens gondolkodás ennek épp az ellenkezője: egyre tágabb, széttartó módon közelítjük meg ugyanazt a problémát, új ötleteket, szempontokat, lehetőségeket járunk körbe.

Fontos megjegyezni, hogy egyik sem helyes vagy helytelen. Vannak olyan helyzetek és problémák, ahol inkább a konvergens, és olyanok, ahol inkább a divergens megoldás lehet a hatékonyabb. Az előbbire például a hazai matematikaoktatásban elterjedt feladatok megoldása a jó példa. Vegyünk egy másodfokú egyenletet, alkalmazzuk a másodfokú egyenlet megoldóképletét (szabály), és meg is van a megoldás. Ez esetben minimum mókás lenne, hogy elkezdenénk tippelgetni, hogy mi lehet a megoldás, egyre vadabb számokat választhatnánk, egyre érdekesebb számhalmazokból.

A divergens problémamegoldásra jó példa lehet egy reklámügynökség mindennapi tevékenysége, az ún. brainstorming (ötletelés). Egy újfajta csokit szeretnénk piacra dobni, és fiatal célközönséget megszólítani. Megtehetjük, hogy megnézzük a versenytársak kommunikációját, a célközönségünk ízlését, preferenciáit, a márkanévre asszociálhatunk, a termékelőnyt hangsúlyozhatjuk, és csak írjuk és jegyezzük az ötleteket, amelyekből ki tudja, hogy hogyan, de meglesz egyszer csak az, amelyik igazán jó.

Van azonban úgy, hogy konvergens módon gondolkodunk, miközben épp ötleteket kéne gyűjtenünk, vagy divergens módon gondolkodunk, miközben épp az egyetlen helyes választ kellene megtalálni. Az első bekezdésben említett munka kifejezetten konvergens gondolkodást igényel. A változók, a feltételek, a szabályok és algoritmusok fejben tartása vezethet oda is, hogy a probléma megoldhatatlannak tűnik. Ilyenkor érdemes gondolkodási módot váltani, lazán nem tudomásul venni, hogy mennyi feltétel és változó van a sokismeretlenes problémában, és új szemszögből, új módon megközelíteni az egészet. Azaz pl. divergenssé tenni a gondolkodásunkat. Ehhez pedig érdemes egy kicsit - akár fizikailag is - kimozdulni a begyakorlott megoldási sémáinkból, elmenni vizet inni, vagy épp pisilni.

A gondolkodás két módja természetesen nemcsak a munkavégzésünkre igaz, hanem mindennapi problémáink megoldásaiban is. Ha azt tapasztaljuk, hogy már megint ugyanazokat a hibákat követjük el, már megint ugyanoda vezet, amit csinálunk, már megint ezt vagy azt tették velünk mások. Na, akkor érdemes nézőpontot váltani, új megközelítéseket megnézni, vagy épp szakemberhez fordulni, aki a külső szemszögből tud ránézni az életünkre.

Mit csinálsz, ha zsákutcába kerülsz? Honnan kaphatsz új nézőpontokat? Mi segít abban, hogy ne találd magad újra és újra ugyanabban a helyzetben?