Ha ismered a viccekben szereplő Pistikét, akkor felmerülhetett már benned, hogy Pistike miért lett olyan, amilyen. "Pistikének már a szülei is hülyék voltak" – szólhat az egyik válasz. "Pistikét az iskola tette tönkre, azért hülye." – szólhat a másik.
A pszichológia egyik örök kérdése ez. Már nem az, hogy konkrétan Pistikének a szülei voltak hülyék és a gyerek emiatt lett olyan, amilyen, vagy épp az iskola tette tönkre. Hanem az, hogy egy-egy emberi tulajdonság, személyiségjellemző, mentális állapot vagy mentális betegség vajon azért alakul-e ki, mert az ember a génjeiben hordozza, és be van kódolva az, vagy éppen a felnövekvő ifjú elme a környezet hatására lett olyan, amilyen.
Szokták ezt a kérdést úgy is emlegetni, hogy a nature (öröklés) – nurture (környezet) vita. Azaz valamiért a génjeink vagy a környezeti hatások felelősek-e. Egy pillanatra gondoljuk bele, hogy a gének mennyi mindenért felelősek: a sejtjeinkben lévő sejtszervecskék kialakulásától a szemszínünkön át mondjuk egészen addig, hogy mi a biológiai nemünk, hogy néz ki konkrétan az agyi érhálózatunk, hajlamosak vagyunk-e vérzékenységre, érzünk-e fájdalmat vagy éhséget egyáltalán. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy ugyan sok mindenről tudjuk, hogy genetikailag kódolt, de ezek a dolgok egy jelentős részéről nem tudjuk, hogy pontosan hogyan, akkor láthatjuk, hogy nem is lesz olyan könnyű dolgunk Pistikével.
Nézzük most a nevelés vagy környezet oldalt. Itt is ugyanaz a helyzet. Sok mindenről tudjuk, hogy a környezet számít, de belegondolva, hogy egy átlagos gyereket felnövésének kb. 18 évében mennyi környezeti inger ér, biztosan nagyon nehéz lenne megmondani, hogy most akkor Pistike azért durva a tanárnénivel, mert a tanárnéni többször durva volt vele, vagy épp az apja vagy a szomszédbácsi durvaságát utánozza.
Ha eddig nem lenne elég bonyolult: Vajon Pistike apukájának durvasága környezetileg vagy genetikailag meghatározott? És az átörökítés géneken vagy viselkedésen keresztül történt/történik Pistike irányába? Vagy a gének és környezet sem statikus dolgok, hanem van olyan, hogy a környezet aktivál egy gént, és az okoz egy bizonyos viselkedést?
Pistikéről nehéz nyilatkozni. Viszont ha Pistikének lenne néhány testvére, akkor sokkal könnyebben a végére járhatnánk a dolognak.
(...hogy miért könnyebb a dolgunk úgy, pénteken kiderül...)
Jutott már eszedbe valamilyen tulajdonságod kapcsán a "Miért vagyok ilyen?" kérdés? Mire jutottál?