Mi a közös az ecetes lábáztatásban, a maslow-i szükséglethierarchiában és a térképben?

Elsőre mondhatnánk, semmi. Az ecetes lábáztatás a bőr felpuhítására, a bőrkeményedések eltávolítására és a lábgomba megelőzésére jó állítólag. A szükséglethierarchia erről nem mond semmit, csakúgy, mint a térképek.

A maslow-i szükséglethierarchia az embert mint szükségletek egymásra épülő rendszerét mutatja be, arra fektetve a hangsúlyt, hogy minden embernek azonos szükségletei vannak, amelyek kielégítése egymást követő sorrendben történhet. Rendszerint egy piramis vagy háromszög formaként ábrázolják, de az tuti, hogy nem fogod rajta megtalálni, merre indulj a Deák térről, ha mondjuk a legközelebbi hidat keresed, hogy átkelhess rajta.

A térkép (esetleg) megmutatja, merre indulj a célod felé, de csak akkor, ha az valamilyen fizikai pont, pl. utca, hegy, patak, temető vagy templom. Ha a célod pl. a "teljes élet" vagy "szenvedély és boldogság", akkor nagy valószínűséggel nem szerepel a térképen.

A közös ezekben a dolgokban az, hogy mind mondanak valamit a valóságról. A valóságot leegyszerűsítik, összesűrítik, és segítenek nekünk a világban való eligazodásban. Azaz modellek. Az ecetes víz a bőrkeményedéstől való megszabadulást modellezi, a szükséglethierarchia az ember hajtóerőit, a térkép pedig egymástól távol lévő fizikai pontok elrendezését, elhelyezkedését.

A modellek nem önmagukban jók vagy rosszak. A modell jóságáról abban az értelemben tudunk beszélni, hogy a valóságot (valóságrészletet), amelyet modellez megfelelően be tudja-e jósolni. Ha igen, akkor jó a modell, ha nem, akkor vagy felül kell vizsgálni, vagy el kell vetni. 

A modell tehát valamit modellez, és valahogyan teszi azt (jól vagy rosszul). Mindannyian modellezünk, mindannyian szeretnénk megjósolni, hogy a másik ember viselkedése hogyan alakul, hogy működik a világ. A modellezéssel azonban többféle hibát is elkövethetünk.

1. Figyeljük meg Béla viselkedését: Hétköznapokon a buszvezető, pocakos, 50 éves Béla 5 órakor indul munkába.

2. Alkossunk erről egy modellt: "Béla minden reggel 5 órakor indul munkába."

Ez a modell Béla viselkedésének egy részét (munkába indulás) írja le, azt jól modellezi is.

Az első hiba, amit elkövethetünk, az, hogy nem arra alkalmazzuk a modellt, amit modellez. Azaz azt mondjuk, hogy a buszvezetők minden reggel 5 órakor indulnak, vagy a pocakos, 50 éves férfiak minden reggel 5 órakor indulnak.

Ha történetesen Bélát áthelyezik egy másik műszakba, és elég csak 7 órakor indulnia, akkor újabb megfigyeléseink nem igazolják a modell jóságát. A másik hiba, amit elkövethetünk, az az, hogy miközben Béla újabban tapasztalhatóan 7-kor indul, továbbra is azt állítjuk, hogy "Béla minden reggel 5 órakor indul munkába." Azaz nem vetjük el a rossz modellt.

De mire jó ez nekem?

Az egyik, amire ezt a gondolatot lehet használni, az az, hogy ez alapján át tudom gondolni, hogy jól rendszerezem-e a mindennapi tapasztalataimat. Jól alkalmazom-e modelljeimet? (Vajon tényleg hangos-e az összes szomszéd, tényleg kiállhatatlan-e az összes BKV-ellenőr?)

A másik pedig ez: Vajon van-e olyasmi az életemben, amiről sejtem/tudom, hogy nem működik, mégis ragaszkodom ahhoz?

Te milyen modellekre támaszkodsz, hogy eligazodj emberi kapcsolataidban? Mikor kételkedtél utoljára e modellek megbízhatóságában?