Veszélyes dolog blogot írni. A múltkori posztom kapcsán egy barátom, akit nem lehet azzal vádolni, hogy túlságosan magabiztos, ijedten írt nekem a facebookon: attól fél, hogy bipoláris zavara (mániás depressziója) van. Néha levert, néha meg fel van pörögve. Mondjam meg neki, hogy hogyan tudja eldönteni magáról, mert a neten található tünetlistákról valami igaz rá, valami meg nem annyira.

Félelmét rögtön átéreztem, magam is voltam már mániás fázisban lévő depressziós, disztímiás, szenvedtem mind a tíz különböző személyiségzavarban, voltam fóbiás, alkalmazkodási zavaros, de még talán a pánikroham tüneteit is produkáltam. Sőt mindezeket egyszerre tapasztaltam, nem is akármikor.

A legtöbb pszichológushallgató életében eljön a pillanat, amikor pszichopatológiát kell tanulnia. Ez a tárgy a mentális betegségekkel foglalkozik: milyen betegségek vannak, mit tekintünk és tekintettünk régen mentális betegségnek, milyen okai lehetnek egy-egy betegségnek, mi a lefolyásuk, milyen a prognózisuk, egyes pszichoterápiás iskolák mit gondolnak ezek gyógyíthatóságáról, és melyek a gyógyítás módjai.

Ennek a tárgynak a keretében tehát betegségek tünetlistáival is találkozik az egyszeri hallgató, és minél inkább elmélyül a tárgyban, annál gyorsabban kezdi észlelni magán a mentális betegségek tüneteit. Na nem feltétlenül azért, mert bele lehet őrülni a tanulásba.

A jelenség, miszerint betegségekről olvasva magunk is az adott betegség tüneteit kezdjük észlelni magunkon olyan gyakori, hogy még neve is van. Úgy hívják, hogy az orvostanhallgatók betegsége. Esetükben is azt  jelöli, hogy amikor a hallgató tanulja egy-egy betegség tüneteit, akkor elkezdi vizsgálni magát, és csodák-csodája meg is találja a tüneteket, amit épp tanul. Függetlenül attól, hogy épp milyen betegségről van szó.
A mentális betegségeknél azonban van még egy csavar. A "hagyományos" betegségek tünetei általában jól körülírtak. Hasmenést, piros vagy kék foltokat, különös viszketéseket és mondjuk hajhullást is lehet tapasztalni, mentális betegségtüneteket azonban ezeknél jóval egyszerűbb megfigyelni. Ennek az az oka, hogy a mentális betegségek tünetei nehezebben ragadhatók meg nyelvi eszközökkel, gyakorta külső megfigyelést igényelnek vagy épp az ember szubjektív tapasztalatairól szólnak. Van olyan betegség, amelyre egyszerre lehet jellemző a túl sok vagy a túl kevés alvás, evés, szexuális tevékenység, beszéd stb.

Ezeket pedig, főként hogy nem tudjuk pontosan, hogy mennyi a "túl sok", "túl kevés", könnyen tudjuk magunkra alkalmazni.

A jelenség kívülről még mókásnak is tűnhet, azonban a benne átélt szenvedés valódi. Örülök, hogy én is átestem rajta, mert ebből megtanulhattam, hogy a diagnosztizálás nem egyszemélyes folyamat, és főleg nem pusztán a tünetlisták kiikszelésén múlik. Ha valakit mentális betegséggel diagnosztizálnak, akkor jó esetben a diagnózist megelőzi egy interjú (beszélgetés), egy anamnézis és néhány pszichológiai teszt. Így, ha arra gyanakszol, hogy valamilyen betegségben szenvedsz, akkor érdemes a net átolvasása helyett szakemberhez (háziorvos, pszichiáter, pszichológus) fordulni.

Te gyanakodtál már arra, hogy valami nincs rendben a fejedben? Kihez fordulsz, ha segítségre van szükséged?